Minimálisan csökkent a GDP a francia jegybank szerint
A francia központi bank azzal számol, hogy a hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest.
A francia központi bank azzal számol, hogy a hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal csökkent a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest.
Az euróövezet gazdasága a stagnál majd az idei első negyedévben, miután 0,4 százalékkal zsugorodott a tavalyi utolsó három hónapban. Az idei második negyedévben pedig 0,2 százalékkal nő majd.
Továbbra sem látszanak egyértelműen a növekedés forrásai Közép- és Kelet-Európa gazdaságaiban, és a térség országai várhatóan az idén is "a gyenge, vagy egyáltalán semmilyen" növekedés okozta problémákkal lesznek kénytelenek szembenézni - jósolták szerdán ismertetett idei első negyedéves előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint a jegybanknak pontosan azokkal az eszközökkel kellene támogatnia a növekedési fordulatot, amelyekkel a Fed, az EKB és a Bank of England él - olvasható a szerdai Világgazdaságban.
Az idei évre a kormány 1 százalékos gazdasági növekedéssel számol, de a német szakminiszter szerint ronthatják az idei növekedésre vonatkozó előrejelzést.
Miután a gazdaságok kiheverték a 2008-2009-es sokkokat, a kormányok költségvetési hiányukat is tolerálható szintre csökkentetik, beindulhat a növekedés. Az idén beinduló növekedés 2014-ben azonban már az inflációt is megdobhatja. Ha ez bekövetkezik, akkor a mostani, alig valamennyit fialó államkötvények a "mészárszékre kerülhetnek" - írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.
Növekedés helyett recesszió, az IMF helyett pedig Brüsszel. Elszaladó infláció, megszorítások, reálbércsökkenés, államosítások, kevesebb munkahely. És még a Malév is bedőlt. Ez történt 2012-ben a magyar gazdaságban.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint 2013-ban is hiányszám-vezérelt lesz a kormány gazdaságpolitikája. Parragh László szerint nehéz megmondani, hogy Magyarországon mekkora lesz a növekedés jövőre, mert a peremfeltételek folyamatosan változnak.
A Kopint-Tárki erre az évre 1,3 százalékos GDP-csökkenést vár, jövőre pedig a stagnálás a legvalószínűbb, lefelé mutató kockázatokkal - hangzott el a kutatóintézet idei negyedik konjunktúrajelentésének csütörtöki budapesti bemutatóján.
Az orosz gazdasági növekedés jelentősen lassul az idén tavalyhoz képest, jövőre azonban javul a helyzet az orosz gazdaságfejlesztési miniszter vasárnapi közlése szerint.
A szlovák gazdaság 0,6 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest, amikor hasonló volt a bővülés üteme az előző negyedévhez viszonyítva.
Fellendülést ígért a görög miniszterelnök. Antonisz Szamarasz kedd késő esti nyilatkozatában azt mondta, hogy a több mint öt éve tartó recesszió után 2013-ban láthatóak lesznek a fellendülés első jelei, 2014-től pedig már tényleges növekedés várható.
A mostani helyzetben az a nagy gond, hogy a magyarországi beruházási ráta igen alacsony, a magánszektor befektetései immár csak a GDP 12 százalékát adják, ami elsősorban a kiszámíthatatlan gazdasági helyzetnek tudható be. Ám Magyarország korábban is kihagyott ziccereket - mondta a K&H Bank vezérigazgatója.
Lassabban növekedett a lengyel gazdaság 2012 harmadik negyedévében, és ez ahhoz vezethet, hogy nagyobb kamatvágásról dönthet a lengyel jegybank a jövő héten.
Magyarországon a költségvetés kiadási oldalának átalakítása javíthatja a növekedési potenciált - közölte a Pioneer Alapkezelő.
Az atomenergia három évtizeden belüli feladását, munkahelyteremtést, a defláció letörését és 2020-ra háromszázalékos gazdasági növekedést ígér kedden közzétett választási programjában a kormányzó Japán Demokrata Párt.
A negyedik negyedévre 8,4, az egész évre pedig átlagosan 8 százalékos gazdasági növekedést jósol Kínában legújabb jelentésében a pekingi Népi Egyetem Gazdasági Kutatóintézete. A többi prognózis is optimista, emellett nő a vállalati és a fogyasztói bizalom is.
A külföldi kereslet gyengesége, a túlkapacitások és a finanszírozási nehézségek miatt aggódnak leginkább, a 2013-as kilátásokat illetően viszont optimisták a kínai üzletemberek - derül ki több kínai kormányzati szerv közös, a vállalkozók hazai gazdasági helyzetről való véleményét monitorozó felméréséből.
Orbán Viktor miniszterelnök maga állította, hogy ne a szavai, hanem a tettei alapján ítéljék meg. Úgy fest, hogy elhitették saját üzeneteiket, és aszerint cselekedtek: gazdasági növekedést szajkóztak, és erre rendezkedtek be. Ez pedig bűn. A harmadik negyedéves GDP-adat azt mutatja, hogy továbbra is megyünk lefelé.
Az elemzők meglepetésére a francia gazdaság majdnem egy év stagnálás után 0,2 százalékos gazdasági növekedést mutatott a harmadik negyedévben - közölte csütörtökön a francia statisztikai hivatal (INSEE).